Szabad-e gyurcsányozni?

2025. május 10. 07:01

Nemhogy szabad, hanem egyenesen kell.

2025. május 10. 07:01
null
Lendvai  Ildikó
Népszava

„Nemhogy szabad, hanem egyenesen kell. Kötelező. Természetesen nem a Fidesz módjára, alantas karakterrombolással. Hanem valódi végiggondolásával annak, mit jelentett a magyar politikában.

Önként választotta a visszavonulást, nem először, hiszen 2009-ben a miniszerelnöki székből is felállt. Úgy vélem, mindkét alkalommal felelősen és helyesen. Többek szerint mindkét alkalommal megkésve, mások szerint feleslegesen és űrt hagyva maga után. Társai számára mindkét alkalommal váratlanul. Nyilván nem kínlódás és vívódás nélkül. Ezt senki nem úszhatja meg ilyenkor.

Ezt is ajánljuk a témában

De mi sem úszhatjuk meg, hogy szembenézzünk a szerepével és teljesítményével. Hiszen egy korszak meghatározója volt. A pillanat alkalmas is, meg nem is, de megkerülhetetlen. Alkalmas, mert szerencsére még sokáig él, tehát nem meghatott nekrológokra van szükség. Alkalmas lehetne azért is, mert lemondásával csökkenhetnének az őt pro és kontra körülvevő indulatok. De csak csökkenhetnének, a fideszes gyurcsányozás nem marad majd abba, bárkire rávetíthető.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép:MTI/Purger Tamás

***

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tegnap
2025. május 10. 09:20
El kell fogadni, hogy az aprógyurcsányt a DeepState-Soros banda belesöpörte a pöcegödörbe. Nem kellett már, sőt útban volt nekik. Nem szabad sajnálni, de nyitott szemmel kell látni mit erőltettek be a helyére. A poloska és bűnbandája sokkal veszélyesebb, mint fletó volt az utolsó 15 évben. Gyurcsányt sorosék taposták el. Most nekünk meg a poloskát meg a hohol tokaszívató tábornokot kell eltaposni.
cutcopy
2025. május 10. 09:17
"Önként választotta a visszavonulást" Csak elfelejtette önként bejelenteni.. )
zakar zoltán béla
2025. május 10. 08:49
Népszövy Lilly
kovsa2
2025. május 10. 08:46
"Kell még valamit mondanom, Ildikó?" néni szólt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!